A türelmi zónák kijelölésével összefüggő kérdéseket várhatóan februárban ismét megvitatja a Fővárosi Közgyűlés, nyilatkozta Danielisz Béla, a közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke pénteken. Danielisz elmondta, hogy ezt megelőzően a szakbizottság áttekinti az eddigi eredményeket, az Alkotmánybíróság határozatát, s kilábalási javaslatokat készítenek a mai válsághelyzetből. A szocialista politikus a problémakör alapgondjának tartja a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag prostitúcióra vonatkozó szakaszainak végrehajthatatlanságát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!