Kovács István világbajnok

A világ profi ökölvívásával legnagyobb mértékben foglalkozó hírügynökség, az amerikai AP a legteljesebb elismeréssel írt Kovács István WBO pehelysúlyú világbajnoki győzelméről. Az AP nemzeti hősnek nevezte az első magyar profi világbajnokot, kiemelve, hogy az igazán nagy ütőerő hiánya ellenére Kokó mindig tudja, hogyan állítsa meg soros ellenfelét. A német dpa 12 menetes kriminek jellemezte Kovács István és a dominikai Antonio Diaz összecsapását, amelyen több mint ezer magyar néző - köztük Orbán Viktor miniszterelnök - szurkolt a helyszínen a magyar bokszolónak. - Kokó megmutatta, hogy akarattal és kitartással mindent el lehet érni - mondta Orbán Viktor. Kovács István az Universum Box Promotion hatodik világbajnoka. A hamburgi csapat elégedett lehetett a müncheni gálával, mindössze a Vitalij Klicsko elleni nehézsúlyú mérkőzést hamar feladó Orlin Norris sportszerűtlensége jelentett csalódást. - Norris egyszerűen félt Vitalijtól - hangzott a 202 cm magas ukrán óriás testvérének, a bátyjánál hat évvel fiatalabb Vlagyimirnak rövid, de lényegre törő értékelése.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek