THANKS JIMI FESZTIVÁL - 40 éve hunyt el Jimi Hendrix!

Lengyelországi minta nyomán, az ottani főszervező, Leszek Cichonskival kötött barátság révén indították tavaly útjára ezt a kezdeményezést.

Szombathelyen a MEDIAWAVE fesztivál keretében május 1-én egy egynapos blues és rockzenére hangolt minifesztivált szerveznek, melynek lényege és csúcspontja, hogy meginvitáltak minden gitárost itthonról és a környező országokból egyaránt, hogy egy rövid próbát követően este 18:00 órakor a Fő téren közösen játsszák el neves zenészek vezetésével Jimi Hendrix „Hey Joe” című számát.

Az első próbálkozásra tavaly Győrben közel százan pengettek és több ezren élvezték a produkciót, Wroclaw főterén azonban már 6346 gitáros játszotta el a számot, jelenleg ez a döbbenetes hatású koncert Guinness rekordnak számít a világon.

Évről-évre szeretnék megrendezni minden május elsején a rendezvényt, hogy a külföldi szervezők tervének megfelelően e napot majd nem a munka, hanem a gitárosok világnapjaként, ünnepeként tarthassuk számon.

Az idei rendezvény fő fellépője a tavalyi fesztiválon megismert STEVIE SALAS lesz, aki ezúttal a Mick Jagger zenekarában megismert Bernard Fowlert és a Pearl Jam egykori dobosát, Dave Abbruzeese-t hozza magával. Illetve hozzájuk csatlakoznak még a nap fellépői és a legfiatalabb, legidősebb, legfeltűnőbb gitárosok a közönség soraiból...
Gyere el Te is!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek