Torgyán József kisgazda pártelnök összeollózott, silány munkának nevezte azt a hangszalagot, amely alapján a Népszava kenőpénz átvételével hozta összefüggésbe fiát, Torgyán Attilát. Erről az agrárminiszter beszélt az m1 Aktuális című műsorában kedd este. Leszögezte: a kazettán elhangzottakból semmi nem igaz. Hozzáfűzte: a szalag zagyva hamisítvány, amelyről egyszeri meghallgatás után is egyértelmű, hogy összeollózták. Véleménye szerint azért sem lehet szó vesztegetésről vagy befolyással való üzérkedésről a fia esetében, mert egy korábbi szóbeszéd tisztázása okán - Orbán Viktor miniszterelnökkel konzultálva - titkosszolgálati vizsgálatot kért, amelyről családja is tudott. Arra a kérdésre válaszolva, miszerint ha kikerülne a kormányból, érezne-e erőt magában ellenzékiként újrakezdeni, hasonlóan, mint 1992-ben, Torgyán József azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnökkel arra fogtak kezet, hogy nem egy, hanem több cikluson keresztül közösen kormányoznak, és mindketten tartják magukat az adott szavukhoz.
Torgyán az Aktuálisban
Torgyán József kisgazda pártelnök összeollózott, silány munkának nevezte azt a hangszalagot, amely alapján a Népszava kenőpénz átvételével hozta összefüggésbe fiát, Torgyán Attilát. Erről az agrárminiszter beszélt az m1 Aktuális című műsorában kedd este. Leszögezte: a kazettán elhangzottakból semmi nem igaz.
Hozzáfűzte: a szalag zagyva hamisítvány, amelyről egyszeri meghallgatás után is egyértelmű, hogy összeollózták. Véleménye szerint azért sem lehet szó vesztegetésről vagy befolyással való üzérkedésről a fia esetében, mert egy korábbi szóbeszéd tisztázása okán - Orbán Viktor miniszterelnökkel konzultálva - titkosszolgálati vizsgálatot kért, amelyről családja is tudott. Arra a kérdésre válaszolva, miszerint ha kikerülne a kormányból, érezne-e erőt magában ellenzékiként újrakezdeni, hasonlóan, mint 1992-ben, Torgyán József azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnökkel arra fogtak kezet, hogy nem egy, hanem több cikluson keresztül közösen kormányoznak, és mindketten tartják magukat az adott szavukhoz.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!