A svájci Davosban kedd este véget ért a 31. Világgazdasági Fórum, amelynek résztvevői - köztük minteg 30 államfő, 80 miniszter, valamint az üzleti élet és a gazdaság kiemelkedő személyiségei - eredetileg a nemzetközi gazdasági növekedés elősegítését, valamint az Észak és Dél közötti szakadék áthidalását állították a figyelem középpontjába. Mint az AFP írja, a találkozó légkörére rányomta bélyegét a globalizáció elleni tiltakozó mozgalom, valamint a részvevők törekvése arra, hogy válaszoljanak e kihívásra és kifejtsék ezzel kapcsolatos álláspontjukat. A szigorú biztonsági intézkedések, a zürichi erőszakcselekmények és a brazíliai Porto Alegrében tartott ellenfórum dacára a davosi találkozót jövőre is meg kívánja rendezni kezdeményezője, Klaus Schwab. Mint mondta, a fórum munkájába szeretné bevonni a globalició elleni mostani tiltakozás néhány vezető alakját is.
Véget ért a davosi Fórum

Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!