Kolcsár Krisztina vagyok,19 éves.Náraiban élek. Most végzek Vasváron a Béri Balogh Ádám Gimnázium Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskolában. Reményeim szerint tanulmányaimat szeptembertől a Pannon Egyetemen folytatom turizmus és vendéglátás szakon. Diploma megszerzése után szívesen dolgoznék utazási irodában.
Szabadidőmben szeretek a barátaimmal lenni, vásárolgatni, zenét hallgatni, filmet nézni, netezni és utazni. Megadom minden napnak az esélyt,hogy életem legszebb napja legyen!
A versenyt egy kihívásnak éreztem és ezért jelentkeztem!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!