A Happy End Kft. - amely a Fidesz választási kampányfilmjeinek készítőjeként vált ismertté - nyerte a Miniszterelnöki Hivatal által kiírt közbeszerzési pályázatot. A két évig tartó arculattervezés összköltsége 4,2 milliárd forint. A cég 10,7 százalékos vállalkozási díjat kap minden megvalósult feladat után. A Miniszterelnöki Hivatal tavaly december közepén közbeszerzési pályázatot írt ki "Magyarország arculatának hiteles, a millenniumhoz méltó megfogalmazására a marketing, reklám, PR, valamint nyomtatott és elektronikus média eszközeinek felhasználásával". A pályázatot a Happy End Kft. nyerte. A kétéves országimázs-építés teljes költségvetése 4,2 milliárd forint. A cég minden - az általa kidolgozott kampánytervben - megvalósított feladat után 10,7 százalékos vállalkozási díjat kap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!