Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának Aradi utcai épületében csütörtökön kihallgatták az előzetes letartoztatásban lévő Lakatos Andrást, azaz Kisbandit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján a közelmúltban hoztak haza Amerikából. A gyanúsított védőügyvédje, Nyári Béla elmondta: a kihallgatás körülbelül egy órán keresztül tartott, s a nyomozók két ügyre voltak kíváncsiak. - Lakatos Andrást egyrendbeli csalással és egyrendbeli sikkasztással gyanúsítják - közölte az ügyvéd. Az első ügyben Lakatos András azon magánjellegű kölcsönei, illetve befektetései játszanak főszerepet, amelyeket egy kft. számára adott. A rendőrség szerint az ügynek 23 sértettje van, a kárérték pedig eléri a 19 millió forintot. A másik ügyben pedig egy négy és félmillió forint értékű gépjármű elsikkasztásával gyanúsította meg a rendőrség Kisbandit. - Minkét esetben ártatlannak vallotta magát ügyfelem - hangoztatta Nyári Béla.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!