A százfős mezőny összetett csapatversenyében Jászberény után a második helyet szerezték meg Tatabánya, Szeged, Kassa, Monor és Kazincbarcika csapata előtt.
A szombathelyiek összesen 5 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet szereztek.
A profik között második lett a Peresznyák Kevin-Gróf Kristóf váltó, valamint Ádám Viktor. Peresznyák Kevin egyéniben harmadik lett, Tar Violetta ötödik, Gróf Kristóf hetedik.
Az amatőröknél nyert Edelényi Júlia, Imre Patrik, Gróf Olivér, Márkus Míra és a Gróf Olivér-Mayer Márton-Fekete Levente váltó, második lett Németh Dávid, míg bronzérmes Albert Laura, Fekete Bence, Fekete Levente.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!