Visszavágna a Crushers

Az ókor harcosai mellett a modern kor gladiátorai is összecsapnak a Savaria Karneválon. Szombaton a Haladás Crushers és a Zala Predators amerikai footballcsapatai barátságos mérkőzésére kerül sor.

Szombaton délután három órától a kétszeres Divízió II-es ezüstérmes Zala Predators együttesét fogadja az SZSE pályán (Markusovszky út) a Haladás Crushers amerikai footballcsapata.

A találkozóra a belépés ingyenes.

A két gárda közel egy hónapja csapott össze egymással a gyöngyösfalui focipályán, azt a meccset simán, 16-6-ra nyerték az esélyesebb zalaiak. A vendégek akkor két touchdown, illetve két extra pontot értek el, míg a Crushers mindössze egy elfutásból szerzett touchdown-jával jutott pontokhoz.

Haladás Crushers - Zala Predators

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport