Karnevál számokban: az elmúlt évek egyik legsikeresebbikén vagyunk túl

Több mint százhúszezren voltak kíváncsiak az elmúlt három napban a 11. Savaria Történelmi Karnevál rendezvényeire. Ehhez nagyban hozzájárult a napsütéses időjárás, valamint a programok sokszínűsége. A szombathelyieken kívül az ország minden tájáról érkeztek, sőt, sokan külföldről látogattak a vasi megyeszékhelyre. Szommer Ildikó karneváligazgató elmondta: a siker titka lehet, hogy az idén is komoly időutazáson vehettek részt az érdeklődők: a kelta időszaktól egészen a 18. századig követhették végig a korokat. A szervezéssel kapcsolatban is pozitív visszajelzéseket kaptak, a jövőben is szeretnék ezt a színvonalat megőrizni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Vörös kisszoknyában vonult fel a polgármester - Karneválblog 2010.

Ipkovich György minden évben ott vonul a páncélos csapat előtt vörös kis szoknyában, arany páncélban, tarajos sisakban.

Tüzesjátékkal búcsúzunk a péntektől - folyamatosan frissül blogunk

Nehéz eldönteni, hogy az abszolút csúcs a tüzes játékon az égő köpenyben rohanó űrhajós, a tűzön keresztülvágtató motoros, vagy az önjelölt fakír volt, akire két flexszel hányták a szikrát...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2010