Magához tért és már gyanúsítottként kihallgatták a rendőrök S. Lászlót - erősítette meg az információt a nyugat.hu-nak Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség ennél többet azonban nem mond, így azt sem lehet tudni, tett-e vallomást a férfi, akit 25 éves barátnője megölésével gyanúsítanak. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk S. László Szombathelyen kezdett menekülni a rendőrök elől, majd Veszprém megyében súlyos balesetet szenvedett és kómába esett. Szombathelyi albérletében később megtalálták barátnője összekötözött, ágyneműtartóba rejtett holttestét, aki már legalább másfél nappal az ámokfutás előtt életét vesztette. Úgy tudjuk, gyilkosa brutálisan összeverte és fojtogatta a lányt. A nyomok alapján S. László legalább egyszer barátnője holtteste felett töltötte az éjszakát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!