Javult Torgyán állapota
Javult Torgyán József állapota - közölte Torgyán Sándor vasárnap, miután testvérénél járt a Kútvölgyi kórházban. Torgyán Sándor tájékoztatása szerint a testvérén végzett vizsgálatok egy részének már elkészült az eredménye, de erről nem árult el részleteket. Elmondta: Torgyán József továbbra is infúziót kap. - Tartom tegnapi véleményemet, miszerint két-három napot kórházban kell töltenie a testvéremnek - jelezte. Torgyán Józsefet, az FKGP elnökét szombaton késő délután szállították a budapesti Kútvölgyi kórházba az állami vezetőknek fenntartott részlegbe. A kisgazda politikus szombaton Vasszécsenyben lett rosszul, a mentőorvos nyilatkozata szerint gyomorbántalmai voltak. Torgyánné Cseh Mária szombaton késő este úgy fogalmazott: férje egészségi állapota valószínűleg annak tudható be, hogy gyomorfertőzést kaphatott pénteken a pacalpörkölttől, majd éjjel mindketten gombát ettek, amely után ő is rosszul érezte magát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!