49 embert jelentett fel a rendőrség a dudálós tüntetésen

Van egy tettleges becsületsértés is.

Összesen 49 főt jelentettek fel a hétfő délutáni, Clark Ádám téri dudálós-zenélős tüntetés résztvevői közül - közölte a rendőrség az ATV megkeresésére. A feljelentések szabálysértések, egy esetben pedig bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt történtek. A közúti szabályok kisebb megszegése miatt 31 embert jelentettek fel az ATV cikke szerint, a kijárási korlátozással összefüggő magatartási szabályok megsértése miatt pedig 44 embert jelentettek fel - vagyis vannak, akik a rendőrség szerint többféle szabálysértést is elkövettek. Gyülekezési joggal való visszaélés miatt is feljelentettek két embert, egy főt pedig tettleges becsületsértés miatt. Hétfő délután már zsinórban harmadszor tartottak tüntetést a Momentum és Szél Bernadett, illetve Hadházy Ákos független képviselők szervezésében a Lánchíd budai hídfőjénél. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek