A zámolyi romák menekültstátusának ügye az azonnali kérdések és az interpellációk időszakában is szóba került a parlamentben kedden délután. Répássy Róbert (Fidesz) azt tudakolta interpellációjában: igaz-e, hogy olyan zámolyi romák is menekültstátust kaptak a francia hatóságoktól, akik ellen a független magyar bíróság elfogatóparancsot adott ki. Hende Csaba igazságügyi államtitkár elmondta: a Fejér Megyei Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki két zámolyi férfi ellen, akik a településen a múltban elkövetett emberölésben történt részvétellel alaposan gyanúsíthatók. Selmeczi Gabriella (Fidesz) azt kérdezte: mit tett a külügyi kormányzat annak érdekében, hogy a francia menekültügyi hatóságoknak ne a folyamatosan Magyarországot rágalmazók érvei álljanak rendelkezésükre. - Elfogultságok és félinformációk alapján belpolitikai háborút lehet indítani a polgári koalíció ellen, holott ez a kormány többet tett a magyarországi cigányságért, mint eddig bármely végrehajtó hatalom az országban - fogalmazott a képviselő. Németh Zsolt külügyi államtitkár közölte: minden hivatallal megesik, hogy megalapozatlan döntést hoz, hiszen Magyarországon a cigányságot intézményesen nem üldözik. Eörsi Mátyás (SZDSZ) az iránt érdeklődött, hogy miért a Happy End Kft. kapja a nagy összegű állami megrendelések túlnyomó részét. Mint mondta, alapos a gyanú, hogy közpénzekből fogják a Fidesz kampányát finanszírozni. Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára kijelentette, hogy a Happy End Kft. által kapott állami megrendelések nyilvánosak, azokat a cég közbeszerzési pályázatok keretében nyerte el. Cáfolta, hogy csak a Happy End Kft. kapna állami megrendeléseket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!