Kanálcsörömpölés, csészekoccanás és vendégduruzsolás fogadta a lelkes fotósokat, akik most a nyári nagy munka után learathatták a babérokat. A lapunk öt éve hirdeti meg a Savaria Karnevál fotópályázatát. A lelkes karneválozók közül idén 48-an kattintottak, többször is. Először a forró nyári napon, másodszor pedig a gép előtt az egérrel, amikor is e-mailben továbbküldték az optikán keresztül befogott római hangulatot a Nyugatnak.
Közülük most 15 pályázó 35 képe látható a falakon. Galériánkban megnézhetik az összes kiállított képet.
A karnevál mindig ugyanolyan és mégsem
A Nyugat ideigleines fotóriporterit az oldal olvasói és a szakmai zsűri is díjazta. Ez utóbbi pedig kőkemény szakmai érveket sorakoztatott fel az egyes munkák mellé, így döntve el, hogy ki is legyen idén a legjobb.
A kiállítás megnyitón elsőként Szommer Ildikó Karnevál igazgató köszöntötte a vendégeket. Ildikó nem érkezett üres kézzel, a legjobbak fotós belépőt kaptak tőle a jövő évi Karneválra - igazi profiként érezhetik majd magukat. De erről majd később.
Dallos László fotóművész azonban már szakmaibb szemmel nyilatkozott a képekről
- A karneváli téma adva van, sokszor ugyanazok a helyszínek, alakok, arcok tűnnek fel a különböző fotókon. Az igazán fontos az, hogy minden egyes alkotó külön stílus, külön hangulat szerint ragadja meg a pillanatot – mondta Dallos a tárlatnyitón. (A pályázat teljes érékelést - hagyományainknak megfelelően - cikkünk alján olvashatják.) Aztán aztán fellebbent a fátyol, kik az idei nyertesek.
Az olvasók kegyeit leginkább Bíró Helga élvezhette. A közönségszavazat második helyezettje Czirók Tamás, míg a harmadik Sztarenki Miklós lett.
A szakmai zsűri pedig Vizi László-t hirdette ki győztesnek. A második Pintér Roland, a harmadiknak pedig Király Győző alkotása lett.
A zsűri első helyezettje egy welness hétvégét nyert két személyre egy négycsillagos szállodába. A helyezettek ajándékcsomagokat és könyvutalványokat kaptak. Mind a hatuknak járt egy-egy karneváli és egy nyugatos szuper póló, valamint fotós belépő a karneválra.Tehát a 15 pályázó munkájából kiállított 35 képet december 31-ig tekinthetik meg a Cafe Freiben. Nézzék meg őket!
Jó estét mindenkinek!
Hát, együtt vagyunk már megint!
Néhány zord téli nap között – immár hagyományosan – felmelegedni, emlékezni az egyik legmozgalmasabb, legkellemesebb nyári élményünkre.
Szerintem most az lenne a legkézenfekvőbb, ha visszakeresnénk a tavalyi kiállítás megnyitóján elhangzott köszöntőt és értékelést, mert minden mondata, minden gondolata érvényesnek tűnik ma is.
Hacsak átvennénk belőle mondatokat, kiderülne belőlük, hogy ez a pályázat jószerivel ugyanolyan, mint az előző, meg a korábbiak. Nagyon kevés a változás. Ugyanolyan képek ismétlődnek, ugyanazok az események jelennek meg újra, többé kevésbé ugyanazoktól a szerzőktől.
Mitől is lenne másképp, hiszen alig változik a "téma": ugyanaz a környezet, ugyanúgy sürgölődik a tömeg, tetőfokán a hangulat, ugyanazok az arcok vonulnak el, ugyanazzal a lelkesedéssel, ugyanazok a korok elevenednek meg, ugyanazokban a jelmezekben.
És ugyanúgy reagálunk mi is. Több-kevesebb sikerrel, szerencsével, szemmel, (mi kell még hozzá?) lefényképezzük ami elvonul előttünk, amit felkínál az alkalom, tobzódunk az ingerekben, és – szó szerint – "rákattanunk" az előttünk elvonuló látványra. Esszük–isszuk az élményt.
A technika megállíthatatlanul fejlődött, de a látvány minősége, a vizuális megjelenés, a képi eredmény nem mindig követi a lehetőséget. (Félreértések elkerülése végett: az adott témán belül vagyunk!)
És hogy teljes legyen a kör, többé-kevésbé a pályázók is ugyanazok. "Eltűntek", elmaradtak ugyan néhányan, jöttek azonban helyettük újak.
Talán csak a "Legkisebb lovas"-on látjuk, hogy eltelt egy év. Nekem már tavaly is ő volt a támpont, rajta vettem észre, és ezután is rajta kísérem figyelemmel az idő múlását, a karneválok "évjáratát". (Mindig akad néhány fotós, aki felfigyel rá.)
Kedvem lenne egyszer egy kísérlethez: összekevernénk néhány év képeit és belőlük válogatva tennénk kiállítást a falra. Vajon észrevennénk-e a "csalást"?
(Ha túl tudunk lépni azon a gyakorlati tényen, hogy ismerjük egymást, ismerjük a környezetünket, a városképet, vannak közvetlen emlékeink. Aligha.)
Lehet, hogy egy sokkal ütősebb kiállításunk lenne!
Anélkül, hogy bárkinek kedvét akartam volna szegni a felvezetéssel, mindig vannak kivételek. Mindig vannak, akik többet látnak, egyéni az indíttatásuk, koncepcióval érkeznek és a látásmódjuk biztosíték arra, hogy ezek a kiállítások – az emlékezésen túl – mégiscsak izgalmas, újszerű élményt jelenthetnek.
Őket kerestük ezúttal is, és őszintén remélem, hogy a szavazók és a zsűri közös ítéletével sikerült is egy érdekes és izgalmas kiállítást tárni a nézők elé.
Sajnáltuk, amikor kiderült, hogy az új helyen kisebb felületünk lesz, mint korábban. Összébb kellett húzni magunkat, kevesebb kép kerülhetett ki, le kellett mondani néhány megszeretett munkáról.
Érik viszont bennem egy elképzelés:
Ha nem a falakra, akkor egy albumban, valami időrendiség nélküli összevisszasággal, úgy válogatva ki a színe-javát, hogy a legjobb és a legemlékezetesebb képek jelenhessenek meg benne. Megvárnánk valami jubileumi alkalmat, akár a nyugat-ét és előásnánk az évek óta szerverekbe rejtett pillanatokat.
Kicsit szárazabban: a statisztikáról. Csupán a tendencia végett, az előző évi pályázattal összehasonlítva.
A tavalyi kiállításon 42 pályázó indult 337, az idén 48 pályázó 381 munkával.
A közönség idén is 3 helyezettet díjazott, és a zsűri is 3 díjat adott ki.
A közönségdíjasok:
1. Bíró Helga (307 szavazattal)
2. Czibók Tamás (298 szavazattal)
3. Sztarenki Miklós (241 szavazattal)
Amikor korábban arról beszéltem, hogy többé-kevésbé a pályázók is ugyanazok, több, mint figyelemre méltó, hogy a zsűri az első két helyre ugyanazt a két szerzőt találta érdemesnek, mint az előző évben.
Vagyis:
1. Vizi László
2. Pintér Roland
3. (egy új szerző) Király Győző
Dallos László
