50 lélegeztetőgépet adunk ingyen Ukrajnának

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az ingyenes átadásról szóló kormányhatározat.

50 lélegeztetőgépet ad Magyarország ingyen Ukrajnának a nemzetközi helyzetre való tekintettel, áll egy pénteken megjelent kormányhatározatban.

A feladatért Szijjártó Péter külügyminiszter, valamint Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter felel, akiknek 30 napon belül át is kell adniuk a lélegezetetőgépeket. Az átadást a Magyar Ökumenikus Szolgálat partnerszervezetén, az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ közreműködésével történik majd.

Korábban Kárpátaljának is adtunk 50 gépet, október végén pedig Csehországnak 150-et. Magyarországon a szombati adatok szerint 531-en vannak lélegeztetőgépen. - írja az mfor.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek