Tóth Géza a Nemzet Sportolója lehet

A szombathelyi súlyemelő olimpikon, Tokió ezüstérmesének neve is szerepel a Nemzet Sportolója cím lehetséges birtokosai között. Az évszázad vasi sportolója a cím elnyerésével havi 500 ezer forintos életjáradékot is kapna.

A november 15-én elhunyt Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó halálával megüresedett a Nemzet Sportolói 12 fős társaságában egy hely. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárságára már megérkezett az a 10 nevet tartalmazó lista, amely a lehetséges utódokat tartalmazza. Lapinformációk szerint a Jobbik az arany csapat még két élő tagját Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt javasolta, a listán azonban ott van Fábián László kajakos olimpiai bajnok, Monspart Sarolta tájfutó, a karatés Furkó Kálmán, Pézsa Tibor kardvívó olimpiai bajnok és a sorokpolányi születésű, egykor a Haladás színeiben versenyző Tóth Géza is.

Tóth Géza egykor...
web

A javaslatokat január 15-ig küzdhették be a NEFMI-be, innen számítva 30 napon belül kell elbírálni azokat, majd 60 nap elteltével Czene Attila sportért felelős államtitkárnak nyilvánosságra kell hoznia a már hivatalos névlistát is.

Tóth Géza az 1964-es tokiói nyári olimpiai játékokon szerzett ezüstérmet. Pályafutása után is aktív maradt a sportéletben, testnevelő tanárként és edzőként is tevékenykedett, mesteredző címmel is kitüntették.

2008-ban a Vas megyei Közgyűlés Elnökének érdemérmét, a Lakosság Sportjáért kitüntetés, kapta meg. 2010-ben Varga Zoltán az Önkormányzati Minisztérium minisztere a Magyar Sportért Díj I. fokozatát adományozta és jutalomban részesítette. Az évszázad vasi sportolójának választották. Hetvenedik születésnapjára megkapta a Csik Ferenc-díjat, ezen felül a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség becsületrendjének büszke tulajdonosa.

...és napjainkban.
web

A sporttörvény előírásai érelmében, a Nemzet Sportolója címet – és az azzal járó havi 500 ezer forint életjáradékot - a kormány olyan, 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elért egykori sportolóknak adományozhatja, akik sportpályafutásuk után is kimagasló szerepet töltöttek be a sportéletben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport