Sajtszagúbb lesz a Nemzetközi Űrállomás, mivel egy darab parmezánsajtot is magával visz Umberto Guidoni olasz asztronauta, aki az Endeavour űrrepülőgép fedélzetén hét társával együtt csütörtökön este startol - jelentette csütörtöki számában a La Repubblica című olasz lap. Nem ismeretes azonban, hogy a kemény olasz sajtspecialitást saját fogyasztásra, vagy valamiféle tudományos kísérlet céljára viszi magával az űrbázisra a 47 éves olasz űrhajós. Mindenesetre, ha a sajt a világűrben marad és megbüdösödik, akár az olasz kozmikus hódítás egyfajta szagjelének is tekinthető majd. Az újabb csapat űrhajós mindazonáltal nem a sajt űrutaztatása végett megy a Nemzetközi Űrállomásra, hanem hogy magával vigyen és felszereljen egy óriási robotkart. A misszió várható időtartama 12 nap. A sajton kívül egyébként magával visz a világűrbe a talján asztronauta egy olasz nemzeti színű zászlót és egy CD-lemezt Verdi zenéjével is - idézte a La Repubblicát a dpa. Guidoni az első nyugat-európai űrhajós, aki a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére látogat. Az olasz asztronauta 1996-ban, a Columbia űrrepülőgép fedélzetén már járt az űrben - de akkor még sajt nélkül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!