Szennyvíz okozta a vesztét – Csatornájában fuldoklik Nick

Fejleszteni akart, de romba döntötte települését az a 12 önkormányzat, mely ellen jelenleg csődeljárás folyik. A hibás döntés miatt szigorú gyámság alá került falvak között van a vasi Nick is, melynek a szennyvíz mosta el a vagyonát. A friss hírek kapcsán felkerestük a polgármestert.

Pici csendes faluba érünk, ha lekanyarodunk a forgalmas 86-osról Répcelaknál. Közel 550-en laknak itt, de a munkaidő után is csak két ember rója az utcákat.

Nick
Itt a vége?
Unger Tamás

A faluban kevesen dolgoznak, Répcelakra, Sárvárra, Szombathelyre járnak a nickiek, ott vigyáznak az ovisokra, ott tanulnak az iskolások és ott keresik a kenyeret a szülők. Így van ez már évtizedek óta, hiába változott a rendszer, a falu életében nem sok újdonságot hozott. Azóta volt két polgármesterük, két beruházásuk, két bukásuk – ez az elmúlt húsz év egyenlege.

Gyámság alatt

A polgármesteri hivatal valójában egy szűk kis szoba, a legalapvetőbb berendezéssel. Csorba József új gazdaként foglalta el októberben, amikor független jelöltként megválasztották a település első emberének. Itt mindenki függetlenként indult és nem csak papíron függetlenként – hangsúlyozza a polgármester, aki ötfős képviselő testülettel irányítja a nickiek életét.

Nick
Csorba József: Semmit sem tehetünk.
Unger Tamás

Pontosabban irányítja, ha engedik. Csorba József ugyanis egy csődbe ment önkormányzatot vett át, melynek minden lépését árgus szemmel figyeli a kirendelt pénzügyi felügyelő. Nála van a kassza kulcsa, ő dönti el mire ad és mire nem. A gúzsba kötött önkormányzat gyakorlatilag évek óta vegetál.

Csorba József azonban szereti a kihívásokat. S bár politikai előélete nincs a polgármesternek, mint nicki polgár, véleményének mindig hangot adott, a korábbi vezetés idején is. Sejtette a bajt is, a csődöt okozó szennyvíz-beruházás kapcsán – lévén szakember, vízépítő mérnök. De hiába szólt.

A szennyes ügy

Az előző önkormányzat az elhíresült ÖKOTÁM alapítvány közreműködésével valósította meg a csatornafejlesztést. A jogosulatlanul igénybe vett támogatások kapcsán néhány éve tört ki a botrány. A rendszer lényege az volt, hogy az alaposan felduzzasztott kivitelezési költség jelentős része fiktív kiadás volt, így lényegesen nagyobb állami támogatást tudtak lehívni hozzá, mint amennyi ténylegesen járt volna. Így lehetett az is, hogy a településeken szinte ingyen készült el a csatornázás.

Nick
Csatornázva
Unger Tamás

Sok önkormányzat mellett Nick is az ÖKOTÁM-ot választotta. - Sokan voltunk szkeptikusok – mondja a polgármester – beruházási program, költségelemzés nem készült, abban sem voltunk biztosak, kell-e egy ekkora falunak saját szennyvíztisztító. Ráadásul egy próbaüzem alatt álló, nálunk még nem is engedélyezett biológiai tisztítót akartak, amit ugyan olcsóbb megépíteni, de üzemeltetni jóval drágább. Mindemellett a preferált vákuumos rendszernek sík terepen nincs is értelme, ide gravitációs rendszer kellett volna. És bizony úgy gondoltuk, ingyen nem adnak semmit, márpedig a lakosoknak mindössze 74 ezer forintot kellett befizetniük.

Jogtalan visszaigénylések

Végül a beruházás megvalósult, de a számlákkal gondok adódtak. Az ÖKOTÁM feltétele volt, hogy a Víziközmű-társulás tudjon ÁFÁ-t igényelni. De mivel az nem tudott belépni az áfa-körbe, az önkormányzat – mely megkapta az ÁFA alanyiságot – és a Víziközmű-társulás közösen kezdte meg a beruházást. Az önkormányzat fogadta a számlákat és igényelte vissza az ÁFÁ-t, olyan beruházások után is, melyek nem történtek meg.

Nick
A nicki műgát
Unger Tamás

Ahogy Csorba József mondja, biztosan megcsinálták volna, csak előre meg akarták finanszíroztatni. Kértek pénzt útfelújításra, mivel azonban végül zöldfelületbe fektették a csatornát, aszfaltozásra nem volt szükség. És be nem szerzett anyagok után is visszakérték az áruforgalmi adót, de az APEH nem volt rest ellenőrizni.

Mínusz 91 millió

És amikor meggyőződött arról, hogy több esetben jogtalanok az igények, adóhiányt állapított meg, büntetett és kamatokat rótt ki – a végösszeg 91 millió forint volt. Hogy ezt egy 40 milliós költségvetésű önkormányzat képtelen törleszteni, hamar belátta a vezetés, így 2007 augusztusában adósságrendezést kért a bíróságtól, mely pénzügyi gondnokot rendelt ki, aki azóta is szigorúan kordában tartja a települést.

Nick
Rendezvényekre sincs keret
Unger Tamás

- Egy ilyen csődeljárásnak alig egy éven belül le kellene zárulnia, nem tudom, nálunk miért ilyen lassú a folyamat. Évek óta függünk a pénzügyi gondnoktól, az ő jóváhagyása nélkül semmit sem tehetünk. Gyakorlatilag csak az alapfeladatokat finanszírozhatjuk. Csődeljárás alatt levő település nem vehet fel közmunkást, nem indulhat pályázaton. S mivel önhibánkból kerültünk ilyen helyzetbe, lehet, hogy még abból a pénzből sem kapunk, amit a bajba jutott önkormányzatoknak különítettek el.

Virágra sem futja

Nick önkormányzatának jelenleg egy alkalmazottja van, aki 6 órában szociális feladatokat lát el, 2 órában takarít. Kellene néhány ember, akik a falu dolgaival foglalkoznának. Kellene virágot ültetni, szépíteni a falut. Kellene köszöntő tábla. És ki kellene tisztítani a csapadékelvezető árkokat. Apró, mégis teljesíthetetlen vágyak – az önkormányzat még ennyit sem tehet.

Nick
Az első önkormányzat kudarca: üresen áll az új iskola
Unger Tamás

De a polgármester derűlátó, úgy véli, a félév végére „felszabadul” a falu és készíthetik a költségvetést, adhatják be a pályázatokat. Egyebek mellett utakat újítanának, csapadékelvezető rendszert terveztetnének és törik a fejüket, hogyan lehetne a turizmusra építeni. A nicki műgát ugyanis – főleg a Rába habzásáig – sok fürdőzőt, kajakost, horgászt vonzott.

Mindent visz az APEH

És a 91 millió? - Harmadik körben hirdeti meg a felügyelő az önkormányzat vagyontárgyait. Az első körökben a forgalomképes ingatlanok már elkeltek. Még van néhány földterület, az iskolaépület, tulajdonjog itt-ott. Biztatunk mindenkit, hogy vásároljon, hiszen, ha nem veszik meg, akkor sem marad a miénk. Ha nem kel el, ezeket ajánlják fel a hitelezőknek, de nálunk mindent visz az APEH.

Nick
Következő beruházás: csapadékvíz elvezető rendszer kell
Unger Tamás

Szóval Nick idén, új emberrel, tiszta lappal indíthat. Az első vezetés az iskolaépítéssel hibázott, a kevés gyerek miatt három évig volt csak tanítás, a támogatást vissza kellett fizetni. A második a szennyvízzel csődbe vitte a falut. A harmadiknak azonban nincsenek nagy ívű tervei, ahogy mondja, stabilizálni akar. Hogy a következő ciklusnak – vele vagy nélküle – már ne a terheket kelljen nyögnie.

Nick esete egyébként olyannyira nem egyedi, hogy az adatok szerint jelenleg több száz magyar falut fenyeget a csőd, miközben az elmúlt 15 évben mindössze néhány tucatnyi település került pénzügyi gyámság alá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet