Egy Opel tartott Felsőcsatár felé a 8714-es úton. Nardát elhagyva egy jobbra ívelő kanyar után az Opel áttért a szemközti sávba, éppen az érkező Toyota elé. A Toyota huszonéves sofőrjének esélye sem volt elkerülni az ütközést, hiába próbálta elrántani a kormányt. A két autó fél-frontálisan ütközött.
A Toyota anyósülésén utazó férfi a helyszínen életét vesztette. Úgy tudjuk, ő a vétlen sofőr édesapja. A mögötte ülő utas és a sofőr is súlyosan sérült. Az Opelt vezető hölgy minimális sérülésekkel, a mellette utazó férfi könnyű fejsérüléssel megúszta a balesetet. Információink szerint az Opel vezetője felsőcsatári, így feltehetőleg ismerte azt a kanyart, amelyben elvesztette uralmát a járműve felett. A baleset időpontjában nem esett az eső a karambol helyszínén. A nyugat információja szerint az áldozat egy szombathelyi vendéglátóhely vezetője.
A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Az ügyben büntetőeljárás indult.
Korábban írtuk:
Frontálisan ütközött két személyautó Narda és Felsőcsatár között szombaton délután. Információink szerint ketten a roncsok közé szorultak, őket a szombathelyi tűzoltók vágták ki, egy ember életét azonban már nem sikerült megmenteni. A balesetnek több sérültje is van. Jelenleg teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!