Megérkezett a vádirat Székely ellen

Megérkezett kedden a Fővárosi Bíróságra a vádirat Székely Zoltán ügyében - nyilatkozta Futó Barnabás, a független országgyűlési képviselő ügyvédje. A jogi képviselő közölte: a Fővárosi Főügyészség Székely Zoltán és egyik szakértője ellen emelt vádat. Hozzátette: az egykori kisgazda képviselőt továbbra is kétrendbeli minősített vesztegetéssel, szakértőjét pedig befolyással való üzérkedéssel vádolják. Az ügyvéd elmondta: Székely Zoltán két másik szakértőjével szemben az eljárást megszüntette a Fővárosi Főügyészség. Közülük az egyik másfél hónapot előzetes letartóztatásban töltött. Székely Zoltánt tavaly október 12-én a fővárosban az ügyészség a vád szerint vesztegetési ügylet kapcsán érte tetten, később őrizetbe vette, majd december 15-én előzetes letartóztatásba helyezte. Az országgyűlési képviselőt április 27-én engedték ki az előzetes letartóztatásból, ezt követően házi őrizetbe helyezték. A házi őrizet 60 nappal történő meghosszabbítását a Fővárosi Bíróság június elején hozott jogerős ítéletében helyben hagyta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek