Ismét kihallgatták Schlecht Csabát a BRFK-n

Ismét kihallgatták Schlecht Csabát csütörtökön a BRFK-n, akit a rendőrség a Centum Kft. 1995-ös eladása kapcsán összesen mintegy 48 millió forint értékű adócsalással és csődbűntett elkövetésével gyanúsít. A mintegy háromnegyed órás kihallgatás után a férfi ügyvédje, Futó Barnabás az MTI-vel azt közölte, hogy védence - korábbi, május 11-i kihallgatásához hasonlóan - most sem tett vallomást. Szólt arról is, hogy egy négyoldalas beadványt nyújtott be az eljárás megszüntetése érdekében a rendőrségre. Hozzátette: a beadványát a rendőrség a főügyészségre is továbbítja. A Népszabadság című napilap "Eltűnt útlevelek, eltűnt cégek" című cikke nyomán az ügyben a BRFK 1998. október 13-án indított nyomozást. Sajtóértesülések szerint a közokirat-hamisítás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen folytatott eljárásban többek között azok után nyomoznak, akik a Németországban élő török Kaya Ibrahim személyi okmányaival visszaélve, nagy köztartozásokat felhalmozó gazdasági társaságokat vásároltak 1995-ben Magyarországon. A büntetőeljárás során először tanúként hallgatták meg Schlecht Csabát, aki eladóként szerepelt több vitatott cégügyletben. Jogsegély keretében a német hatóságok tanúként hallgatták meg Kaya Ibrahimot is, aki tagadta, hogy cégeket vásárolt volna Magyarországon, ám azt megemlítette: útlevelét korábban ellopták. Ugyanakkor a Kaya Ibrahim írását vizsgáló szakértő azt valószínűsítette, hogy a vitatott cégiratokon szereplő aláírások valóban tőle származnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek