A Körmend testvérvárosának Fürstenfeldnek a kosárlabda csapatát hívta meg edzőpartnernek a MJUS-Fortress Körmend szombat estére, hogy ezzel elkezdjék a 2011/2012-es szezon felkészülési találkozók sorozatát.
Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, annak fényében, hogy csak a héten kezdtük el a labdás edzéseket, taktikai foglalkozásokat. Az újak közül Cseh és Townes nagyon magabiztos teljesítményt nyújtott. Mladenovics nagyon szeretett volna bizonyítani, egy kicsit ez rá is nyomta bélyegét a játékára. Csapay Péter pedig ígéretesnek bizonyult. Öt hét van még a bajnokság rajtjáig, addig pedig minden edzőmeccset komolyan fogunk venni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!