Reményt keltő jegyzőkönyv aláírása várható a bősi kérdéssel foglalkozó magyar-szlovák delegáció pénteki találkozóján, amelynek eredményeként rövid időn belül az évek óta tartó parttalan vita érdemivé válhat - fogalmazott Székely László dunai kormánybiztos, a budapesti tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón. A kormánybiztos elmondta, hogy az 1977 óta tartó bősi kérdést két részre bontották fel annak érdekében, hogy a hosszú időre elhúzódó jogi viták ne akadályozzák a továbbiakban a rövid távon fenyegető környezetvédelmi ártalmak orvoslását. - A létrehozandó nemzetközi jogi munkacsoport a 24 éve kötött kormányközi egyezmény módosítását készítené elő a két ország álláspontjainak egyeztetésével, míg a folyógazdálkodási munkacsoport a Szigetközt érintő környezetvédelmi javaslatokat vitatná meg szakértői szinten, és készítené elő egy kormányközi megállapodás létrejöttét - hangsúlyozta a kormánybiztos, aki konkrét időpontokról a jegyzőkönyv aláírásáig nem kívánt nyilatkozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!