Robbanás okozhatta az Irkutszk mellett kedd este lezuhant orosz Tu-154-es katasztrófáját, amelyben mind a 136 utas és a kilencfőnyi személyzet - köztük öt gyermek, továbbá 12 külföldi (japán és kínai) állampolgár - vesztette életét. A moszkvai magyar konzulátusnak nincs tudomása arról, hogy magyar állampolgárok is lettek volna a szerencsétlenül járt gép fedélzetén. A gép 850 méteres magasságban volt, amikor váratlanul mindhárom hajtómű felmondta a szolgálatot. A személyzetnek még arra sem volt ideje ekkor, hogy a rendkívüli eseményt jelentsen a toronynak, a pilóta csak annyit mondott utoljára, hogy már látja a leszállópályát. Szakértők ennek kapcsán robbanást valószínűsítenek, s nem zárják ki terrorcselekmény lehetőségét sem. A lezuhant gép mindkét fekete dobozát megtalálták már.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!