A cápa veszélyesebb holtan, mint elevenen

A cápák holtan veszélyesebbek, mint elevenen - állapította meg a WildAid elnevezésű amerikai természetvédelmi szervezet. Thaiföldön közzétett jelentésében a WildAid közölte, hogy a cápák uszonyában - ami Ázsia-szerte ínyencfalatnak számít - higany veszélyes mértékű koncentrációja található. A cápauszony fokozódó kedveltsége ezért nemcsak a tengeri ragadozók állományát csökkenti, hanem az uszony fogyasztóinak egészségét is. A jelentés szerint a WildAid májusban két alkalommal is megvizsgálta a bangkoki piacokon árusított cápauszonyokat. Úgy találták, hogy azok 70 százaléka fertőzött volt, az egyik uszony például 42-szer annyi higanyt tartalmazott, mint amennyit az emberi szervezet még károsodás nélkül elviselni képes. A cápák ugyanis a tengeri tápláléklánc legnagyobb rablói és így a szervezetükbe kerül mindaz a méreg, amelyet zsákmányuk korábban felvett magába.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek