Árvíz Lengyelországban

Huszonöt lengyel árvízvédelmi szakember menekült meg kedden szerencsés körülmények között az áradó Visztulából, miután a folyó átszakította a védőgátat és elsodorta az azon tartózkodó férfiakat. Akárcsak hétfőn, ezúttal is a kelet-lengyelországi Kamien település közelében történt a gátszakadás: a megáradt Visztula kedd hajnalban egy újabb ponton, ezúttal 20 méter hosszúságban szakította át a gátat, elsodorva a rajta tartózkodó 25 mentőembert. Munkatársaik siettek segítségükre, és felfújható csónakokon a partra szállították őket. A szakemberek szerint a kamieni körzetben kedd hajnalban a helyzet válságos volt, a gátak több ponton alig tudtak ellenállni a víztömegek nyomásának. Az árhullám hétfő éjszaka érte el Varsót, ahol több ezer turista "várta" már a nem mindennapi látványosságot: a Visztula ellepte a rakpartokat és több folyóparti sörözőt elöntött. A főváros tisztségviselői a varsói állatkert sorsa miatt aggódtak, ugyanis ezen a folyószakaszon a legalacsonyabb a töltés. Az állatkert "lakóinak" Noé idejére emlékeztető kimenekítésére azonban nem került sor. Nem volt ugyanakkor ilyen szerencsés a Varsótól 120 kilométerre délkeletre fekvő Kepa, Gosteckia, Solecka és Braciejowic Majorat falvak lakossága: őket az áradások elől evakuálni kellett a mentőalakulatoknak. Sandomierz város közelében, Trzesn faluban hasonló volt a helyzet, ott 400 házat öntött el a megáradt folyó. A lengyel kormány eddig 200 millió zlotyis segélyt ajánlott fel az árvízkárosultak javára, de ez csupán mintegy ötöde annak az összegnek, amelyet a helyi közigazgatási illetékesek árvízkárnak becsültek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek