A LUK Savaria a második legnagyobb

A Nyugat-dunántúli régió vállalkozásainak TOP 100-as listáját a napokban mutatták be Győrben. A rangsor a 2010-es társaságiadó-bevallás alapján készült, a cégek árbevétele volt a kiinduló pont - mondta Varga Lászlóné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója a sajtóbemutatón. A rangsor első helyén az Audi Hungaria Motor Kft. áll 1326 milliárd forintos árbevétellel. A képzeletbeli dobogó második helyére a Luk Savaria Kuplunggyártó Kft. került 117 milliárd forintos árbevétellel, amely 21 százalékkal múlta felül a 2009-es teljesítést. A harmadik helyezett az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. 68 milliárd forintos árbevétellel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek