Megdöbbent kisgazdák

A Független Kisgazdapárt mélységes megdöbbenését fejezi ki Csurka Istvánnak, a MIÉP elnökének az FTC privatizációja kapcsán elhangzott, a közismert tényeket semmibe vevő vagdalkozásai miatt, amelyek célja, hogy a közfigyelmet eltereljék a MIÉP szalonképtelenné válásának visszafordíthatatlanságáról - tartalmazza az FKGP sajtóirodájának közleménye. Az FKGP ismételten leszögezi, hogy határozottan ellenzi a sportegyesület átgondolatlan privatizációját. - Ugyanakkor azonban a kisgazdák szükségesnek tartják nyomatékosan kinyilvánítani, hogy az FTC sorsa, jövője nem oldható meg a lóversenypályák talponállóinak szintjét tükröző handabandázásokkal - áll a közleményben. Az FKGP álláspontja szerint Csurka István megnyilvánulásai nemcsak az egyesületnek, hanem a magyar sportéletnek, az egész magyar társadalomnak ártanak. - A magyar sporttörténetet önmagában is megjelenítő Fradi mindannyiunké, valódi nemzeti kincs, nem válhat a kockázati tőke játékszerévé. A tiszta, becsületes versenysport értékeinek, a sportszerűség minden elvének ellentmond az is, hogy egymással vetélkedő sportegyesületek alapvetően anyagi haszonszerzésben érdekelt közös tulajdonos kezére jussanak - olvasható az FKGP közleményében. Az FKGP álláspontja szerint a mostani privatizáció kapcsán "veszélybe került annak a mintegy két és féléves nehéz és áldozatos munkának a szakosztályok kimagasló sportsikereiben, bajnoki címekben is megmutatkozó eredménye, amelyet Torgyán József az egyesület megőrzése és stabilizálása érdekében az FTC elnökeként végzett".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek