Megújul a szombathelyi állomás

A MÁV Rt. képviseletében Pál József vezérigazgató-helyettes ma délben Szombathelyen, a Városházán írta alá a vasútállomás felújításáról szóló megállapodást. A közgyűlés már korábban határozott arról, hogy az egymilliárdos rekonstrukcióhoz a város százmillió forinttal járul hozzá. Ebből 20 milliót az idén, a maradék nyolcvanat jövőre utalják át a MÁV Rt.-nek. A vasutasok tervei szerint a beruházás még az idén elindul és az első ütem (a nagycsarnok felújítása) 2002. végén fejeződik be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek