Átadták Vas megye első, úgynevezett intermodális csomópontját szerdán, Körmenden – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya. A GYSEV Zrt. és a Vasi Volán Zrt. konzorciumi együttműködésben nyert el 105 millió forint támogatást az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A vasúttársaság tulajdonában álló területen 137 millió forintos beruházással egy 10 autóbuszállást és 13 fedett esőbeállót magába foglaló új autóbusz-állomás épült a pályaudvar szomszédságában. A körmendi beruházás csak az egyik eleme egy összesen közel 600 millió forintos, közvetlenül 19 települést többek között Kőszeget, Sárvárt, Szentgotthárdot és Szombathelyet érintő projektnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!