Az idén elkészül az új Opel motorgyár

Az idén 20 éves születésnapját ünneplő szentgotthárdi motor- és hengerfejgyár mellett készülő új Flex motorgyár évi 500.000 korszerű motort fog előállítani. A szalagokon egyedülállóan rugalmas technológiával három új generációs Opel motorcsalád darabjai készülnek majd. Az új üzem a teljes kapacitás elérésekor 800 főt foglalkoztat majd. A projekt a terveknek megfelelően halad, a szoros határidőket tartani tudták a kivitelező cégek –számol be a TestCar Magazin. 2011-ben a vállalat közel 180 fővel kötött szerződést, ebből 32 mérnöki szintű új munkaerő. Az idén további kétszáz-kétszázötven új dolgozóval bővül a létszám. Az újonnan felépített csarnokban a befejezéshez közelednek a belső munkák, a területet ezen a héten adják át a gépek telepítéséhez. Épül egy oktató-központ is ahol az operátorokat képzik, ez a létesítmény áprilisra készül majd el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek