Szombathely lesz a kísérleti terep

A Nyugat-dunántúli Régiót és városait fejlesztő programok indításáról tanácskoztak kedden Szombathelyen magyar, osztrák, szlovák és cseh szakemberek. Még az idén elindítják a közép-európai városok működését elemző CEURBANA programot, amely egyrészt az önkormányzatoknak nyújthat segítséget a városfejlesztés tervezéséhez másrészt, összehasonlíthatóvá teszi a régió városait, ami a térségbe érkező befektetőket is segítheti abban, hogy kedvező döntéseket hozzanak – adja hírül az MTI. Szombathely lesz szeptembertől a Magyarországon folytatódó program „kísérleti terepe”, a magyar települések közül ugyanis itt mérik fel elsőként a beruházási döntések szempontjából legfontosabb térségi adottságokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek