A ma záruló Utazás Kiállításon Bük is bemutatkozik. Rengetek érdeklődőt vonz a vasi város standja, ahol Balogh Károly a TDM szövetség elnöke elmondta: májusban vehető használatba Magyarország első, Európa 6. kristálytorony kalandpályája Bükfürdőn. A háromszintes drótkötél kalandpálya egy úgynevezett kristálytoronyba építve 17 méter magas, 35 méter széles lesz. A drótkötélpálya több mint egy kilométer hosszú vonalán egy időben akár 120 ember is "kalandozhat". A remények szerint a strandolási és golfozási lehetőség mellett ez is vonzza majd a turistákat a településre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!