Már Rábasömjénnek is van csatornája

Több mint 870 millió forint összegű beruházással megépült Sárvár-Rábasömjén városrész és Rábapaty község csatornázása. Sárvár rábasömjéni településrésze és az északi irányból szomszédos Rábapaty község eddig nem rendelkezett közüzemi szennyvízelvezető rendszerrel. A beruházás egyrészt újabb fejlesztéseket indíthat el, másrészt a lakosság szempontjából jelentős, hogy megszűnhet a talajszennyezés. Az elkészült beruházást a tervek szerint március 9-én V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Vasvár korábbi polgármestere adja majd át.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek