Kávékilöttyenés miatt veszélyessé vált busz

A kávé egy dorseti megállóban löttyent ki jegyvétel közben egy lány poharából, és legfeljebb a harmada került a busz padlójára. A sofőr feltehetően elcsúszásos eséstől akart megóvni mindenkit, ezért balesetvédelmi okokra hivatkozva leszállította a buszról az összes utast, a felszállni vágyóknak pedig megálljt parancsolt. Legalább tucatnyian kényszerültek újabb buszra várni, és nem voltak hálásak a szerintük röhejesen óvatos oltalomért, mivel még annyi folyadék sem került a padlóra, mint amennyit az utasok felhordanak esőben. A járatot üzemeltető cég közölte, hogy belső vizsgálatot indít, és elnézést kér az utasoktól, ha a sofőr túlreagálta volna a helyzetet - adta hírül a The Daily Mirror című brit újság. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek