Kevesebb jelentkező a SEK-en

Az új oktatásügyi törvény hatására, nem csak a felvehető diákok, hanem a jelentkezők száma is alacsonyabb lett. A Nyugat Magyarországi Egyetemen is csökkentek a keretszámok, nagyobb mértékben a gazdaság és a bölcsészet területén, de a pótfelvételi eljárás még alakíthatja majd az adatokat. A Savaria Egyetemi Központban felsőfokú szakképzésekben nem indítanak államilag támogatott képzéseket. A mesterképzéseken viszont növelték a felvehető diákok számát, főként a sport, a természettudomány és a pedagógiai keretszámok nőttek. A nehéz gazdasági körülmények miatt a vidéki egyetemek előnyhöz juthatnak, hiszen ezzel az utazási, és a lakhatási költségeket megspórolhatják - mondta el Dr. Czetter Ibolya rektorhelyettes.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek