Meghalt egy quados Győr megyében

Meghalt egy guaddal fának ütköző férfi vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Márialigetnél - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Kálmán Gabriella elmondta, hogy a szerencsétlenül járt férfi társasággal quadozott, járművével leszáguldott a Lajta-töltésről, majd fának ütközött. A 34 éves férfi fején volt bukósisak, ennek ellenére halálos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vizsgálja – tette hozzá a sajtóreferens. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek