MSZP: időzített bombák ketyegnek az egészségügyben

Kökény Mihály, a szocialisták egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke keddi sajtótájékoztatóján ilyen időzített bombának nevezte a pályaelhagyást, amelynek fő okaként a bérek csökkenését nevezte meg: az egészségügyben dolgozók nettó átlagkeresete már nem éri el a 120 ezer forintot. Az MSZP szerint viszont csak politikai elhatározás kérdése, hogy államháztartási átcsoportosításokkal és egy igazságosabb közteherviselést biztosító adórendszer bevezetésével a döntéshozók megteremtsék az egészségügyi bérek javításának fedezetét – jelentette ki. Szerinte csak politikai elhatározás kérdése, hogy államháztartási átcsoportosításokkal és egy igazságosabb közteherviselést biztosító adórendszerreé a döntéshozók megteremtsék a bérek javításának fedezetét – jelentette ki. Kitért arra is, hogy csend van a gyógyszerkasszát érintő új megszorításokról, és hogy aggasztóak a kórházi leépítések.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek