Időjárás március 15-én

Szerdán még - főként a középső területeken és az Alpokalján - erősen és gyengén felhős területek és időszakok váltakoznak, csütörtökön a Dunántúlon azonban már a napsütés lesz túlsúlyban. Szerdán keleten, északkeleten néhol gyenge eső, zápor előfordulhat, csütörtökön csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé erős, kezdetben a Dunántúlon helyenként viharos lesz, majd csütörtökön délután jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +4 fok között alakul, de a derült, szélcsendes tájakon hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 8 és 15 fok között valószínű.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek