Az államosított kórházak főigazgatói és gazdasági igazgatói posztjaira legkésőbb a hónap végén pályázatot írnak ki – erősítette meg a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága. A napilap azt írja: ennek nyomán akár mind a tizenkilenc megyei- így a vasi - , valamint 14 fővárosi kórház élén lehetne vezetőcsere. A Világgazdaság azonban úgy tudja, a jelenlegi kórházigazgatók 90 százaléka megpályázza majd mostani állását, és 80 százalékuk eséllyel is teszi ezt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!