Gyermekművészek a tavasz jegyében

Agora Gyermekművészeti Fesztivál A március 21-22-i Agora Gyermekművészeti Fesztiválra Szombathely és kistérségéből 7 kategóriában, míg Vas megye területéről 3 kategóriában lehetett nevezni – mondta el Kiss Andrea szakági igazgató. A korábbi évekkel ellentétben idén nem írták ki azt a pályázatot, amivel támogatást nyerhettek volna a rendezvény megtartására, de ennek ellenére ezúttal sem zárták ki a Vas megyei iskolák nevezőit. A Gyermekek Házában az egyes műfajok képviselői egymást váltva lépnek majd színre, a két nap során közel 100 műsorszámmal és több mint 430 szereplővel. A produkciókról szakértő zsűri mond majd véleményt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek