Segítség az álláskeresésben

Támpont az első lépéshez - segítség az álláskeresésben. A West Hungary Human Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 2010 óta egy uniós projekt keretein belül segíti a piacképes szakmával nem rendelkezők elhelyezkedését a munkaerőpiacon. A Vas Megyei Kormányhivatallal és a munkaügyi kirendeltségekkel együttműködve a program lehetőséget adott csoportos és egyéni foglalkozások igénybevételére. A 46 milliós támogatás segítségével többek között képzési, elhelyezkedési, munkajogi tanácsadásokat tartottak, számítógépes ismereteket oktattak. Lehetőséget nyújtottak megélhetési támogatás és útiköltség térítés igénybevételére is. A projekt 20 hónapos futamideje alatt 22-en találtak állást. Terveik szerint a jövőben is szeretnének hasonló pályázatokon részt venni – tájékoztatott Farkas Erika programvezető.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek