Eredményes kezdetnek nevezte a magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottságának hétfői budapesti tárgyalását Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Az albizottság magyar társelnöke erről kedden azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Németh Zsolt magyar és Cristian Diacouescu román külügyi államtitkárral közösen tartott. Szabó Tibor közölte, hogy a tárgyalásokat hétfő este felfüggesztették és a jövő héten Bukarestben folytatják. Elhangzott, hogy a bizottsági megbeszéléseken szót ejtettek a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényről. Mint Szabó Tibor elmondta, a román fél kérdéseket fogalmazott meg a törvénnyel kapcsolatban. Elsősorban az eljárási rend, a munkavállalás és a támogatások célba juttatása iránt érdeklődtek a román partnerek. Németh Zsolt, aki külön kétoldalú megbeszélést folytatott kedden román partnerével, emlékeztetett arra, hogy a bizottság három év óta először ült össze a nemzeti kisebbségek képviselőinek részvételével.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!