Megteltek a fürdő területén elhelyezett szemétkonténerek, és már mellettük is halmokban áll a hulladék. Ezt többnyire illegálisan hordják oda. Két éve állították fel a konténereket, annak ellenére, hogy ez nem lenne a helyi közösség feladata. Mára azonban tarthatatlanná vált a helyzet. Egy ürítés 30 ezer forintjába kerül az önkormányzatnak, azonban már nem bírják fizetni a költségeket, ezért úgy döntöttek, elvitetik a tartályokat, kiteszik a szemetet lerakni tilos táblát, és bekamerázzák a területet, hogy tetten érhessék a szabálytalankodókat. A lakossági háztartási hulladékot azonban továbbra is kéthetente szállítják el Borgátán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!