Tavaly indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége a 6-10 éves gyermekeknek szóló programját. A kezdeményezést a Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja, összesen 21 ezer gyermek számára jut vetőmag csomag – írta a gotthardtv.hu. Vas megyéből eddig kilenc iskola csatlakozott. A közelmúltban a szentgotthárdi Arany János iskola 2. a osztálya elültette a zöldségeket. Borsót, vöröshagymát, karalábét, retket, és sárgarépát – kaptak az egységcsomagban a szentgotthárdiak. A vetőmag akcióval a gyerekek mellett a szülők is megtanulhatják, hogy kis ráfordítással megtermelhető a saját fogyasztású élelmiszer. Az elültetett zöldségek mostantól gondoskodást igényelnek, amit a gyerekek többsége vállalt is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!