A Nyugat-Dunántúl kedvelt zenei eseményét, a folyóról elnevezett AlteRába Fesztivált idén július 19. és 22. között rendezik meg Körmenden. A márciusi kedvezményes időszakban gyorsan gazdára találtak a bérletek, amelyekhez már csak a zalaegerszegi árusító helyen lehet hozzájutni. A ZegZug Ifjúsági Irodába később érkeztek meg a tikettek, ezért ott a határidő kitolódott április közepéig. A fesztivál Facebook oldalán csaknem négyezer szavazattal a végén lezárult az „extrém fotó” nyereményjáték, de máris új akció indult. A meghívós játék keretében ismét két darab négy napos bérlet talál gazdára. A résztvevőknek az ajándékokért az AlteRába esemény oldalára kell legalább 200 ismerősüket meghívniuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!