Áramütés: visszamenőleg is kártérítést kérnek

Új eljárás megindítását kérte a tavaly szeptemberi, dabronci halálos áramütés ügyében a Vas Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervétől a baleset legsúlyosabb, később a kórházban elhunyt sérült családjának jogi képviselője, Dr. Czeglédy Csaba – értesült az MTI. A Veszprém megyei településen tavaly szeptember végén ketten meghaltak, négyen megsérültek, amikor munka közben áramütés érte őket. A hat munkást szabálytalanul, bejelentés nélkül foglalkoztatták. Az elhunyt 44 éves férfi fia is súlyosan megsérült az építkezésen, és mivel nem volt bejelentve, ezért ő sem kaphatta meg az ilyen esetben járó baleseti táppénzt. Czeglédy szerint az ügy akkor rendeződhet megnyugtatóan, ha a szombathelyi család visszamenőleg is megkapja a neki járó ellátásokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek