MSZP: megbukott a kormány oktatáspolitikája

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja szerint Hoffmann Rózsa államtitkárnak ismét be kell nyújtania lemondását, mert gyenge az érdekérvényesítő képessége, és már nem is ő irányítja az oktatáspolitikát. Álláspontja szerint a kormány oktatásügyben tett ígéretei hamisak, megvalósításukat nem gondolja komolyan. A szektorból pénzkivonás folyik, hiszen az idén 40 milliárd forinttal jut kevesebb oktatási célokra, mint egy évvel korábban – tette hozzá. A szocialista politikus szerint további forráskivonást jelez előre, hogy az oktatásért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztériumának az idén további 6,7 milliárd forintot kell megspórolnia, ráadásul a pedagógus életpályamodell is kezd megbukni: a szaktárca halasztásról beszél, ám ebből végül nem lesz semmi, hiszen nincs rá pénz – vélekedett Kunhalmi.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek